Ádám betegsége miatt elhagyott minket, így egyelőre úgy tűnik, ismét Balázs (BMC) fog énekelni nálunk, mint pályánk és pályája hajnalán.
A MÚLT:
A zenekar 1997-ben alakult Malac (gitár), KőcsIRKe (basszusgitár), Lacc (gitár) és Bagira (dob) tagokkal. Az első évek számok írásával teltek. 2000 nyarán időhiány miatt Bagira kilépett.
Az új dobos Ancsibaba lett, akinek néhány hónapnyi tevékenysége közben kezdődött a koncertlehetőségek felmérése és az aktív énekes keresés.
Ősszel újabb dobosváltás következett be. Az új dobos, Geri tempójával és dinamizmusával stílusbeli ébredést is hozott. Röviddel ezután beszerveződött az első fix énekes Balázs (BMC)személyében. Ezzel a felállással volt az első koncert 2001 március 8.-án Dementia néven a Voodoo-ban egy Black Metal Club rendezvényen. Innentől beindultak a koncertek, több városba is eljutottunk. 2002 év elején egy nagy összeszólalkozást követően az együttes két részre szakadt.
Az új Dementia-ban így a negyedik dobosunk Balázs lett. Mivel ő előtte lassabb zenét dobolt, idő kellett, hogy felgyorsuljon és összeálljanak a számok. Az új énekest Patkány személyében találtuk meg.
Ezzel a formációval 2003-ban már Tonitrus néven kezdődtek az újabb fellépések. 2003 nyarán belső ellentétek miatt újabb tagcserék történtek. Geri ismét visszajött hozzánk dobolni, Patkányt pedig Péter váltotta az énekesi poszton. Ebben a formációban is felléptünk néhányszor. 2005 nyár végén időhiány miatt kilépett Geri, hogy másik zenekarára, a Turulvérre jobban tudjon koncentrálni. Énekesünkkel, Péterrel nem tudtunk zenei téren közös nevezőre jutni, ezért ő is távozott.
2006 év elején forgószínpad-szerűen elöbb ismét Balázs, nyár elején pedig ismét Geri lett a dobosunk. Énekest viszont már nem kerestünk, mi magunk próbáltunk meg a hangszerünk kezelése mellett énekelni is, így ráadásul sokkal jobban variálható lett az ének. KőcsIRKe már Patkány, illetve Péter mellett is énekelt.
2008 végén Ádám (ex bloodrainbow) érkezett az énekesi posztra, és ezzel egy új korszakot nyitottunk meg, a nevünk ASTUR lett.