FISHERMAN'S FRIENDS
angolul - a dunaPart keretében:
november 16. 22.00 Merlin Színház
magyarul: november 24. 19.00 Kamra
Unversitas, Kassák Ház Stúdió, lakásszínház, Squat Theatre, Love Theatre, újságszínház: csak a legjelentösebb formációk, melyek Halász Péterhez (is) kapcsolódnak. Performansz, happening, szószínházi rögtönzésen alapuló elöadás: csak a meghatározó formanyelvi kísérletek, melyek Budapesten, Franciaországban, New Yorkban a nevéhez (is) köthetöek.
E színházi pálya szinte megköveteli, hogy a TÁP Színház és Katona József Színház "Halász Péter emlékére" szerkesztett elöadása egy kicsit más legyen. A FISHERMAN’S FRIENDS címü "Halász Péter írásokból, rádió- illetve tévéinterjúkból, elöadás- és filmrészletekböl álló rendhagyó színházi estét a közönség saját maga szerkeszti.
A több, párhuzamosan futó játék, kép és hang halmazából mindenki maga állíthatja össze a saját Halász Péter-mozaikját dokumentumok, emlékek és álmok közül szemezgetve. Válogathat, megszakíthat és újrakezdhet mindent.
Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet szervezésében a bemutató utáni beszélgetés nem csak Halász Péter sajátos színházi kísérleteivel, a multimediális eszközök és színház kapcsolatával, a kortárs színház útkereséseivel foglalkozik, hanem lehetöséget ad arra is, hogy a nézök meséljenek az ö elöadásukról.
Bemutató: 2008. április 15. Kamra; az elöadás utáni beszélgetés helyszíne a büfé.
További elöadás: 2008. április 24. Kamra
Az elöadást szerkesztette: Kovács Kriszta, Veress Panka, Vajdai Vilmos
Közremüködök:
Dankó István
Juristovszky Sosa
Krasznahorkai Ági
Takátsy Péter
Tenki Réka
Adorjáni Bálint
Bánki Gergö
Gosztonyi Csaba
Elek Ferenc / Pálmai Anna
Zene: Váradi Gábor
Videó: Juhász András
Rendezö: Vajdai Vilmos
Külön köszönet Vajda Rozinak és az Eventstudionak
Halász Péter (1944-2006) színész, rendezö, író, a magyar színháztörténet emblematikus alakja, a legendás Universitasban kezdte pályafutását színészként, majd a társulattól egy rendezéssel búcsúzott, 1969-ben. A Koós Annával közösen alapított Kassák Ház Stúdió elöadásait, noha direkt politikai utalásokat nem tartalmaztak, rendre betiltották, ezért 1972-töl a házaspár Dohány utcai lakásán mutatták be a korabeli performanszok és happeningek esztétikájára épülö elöadásaikat. A társulatot 1976-ban kiutasítják Magyarországról; némi vándorlás után New Yorkban telepednek le, és Squat Theatre néven csinálnak színházat egészen 1985-ig. A rendszerváltás után Halász Péter visszatér Budapestre, elsö hazai rendezése a Katona József Színház színészeivel bemutatott A kínai volt. Több produkcióval is szerepelt a Kamrában, így az Önbizalom vagy a Hatalom, Pénz, Hírnév, Szépség, Szeretetcímü 33 különbözö színdarabból álló újságszínház-sorozat, amelyet írt is, rendezett is.
Utolsó performanszát 2006-ban, a halálra készülödve mutatta be: a Mücsarnok apszisában felállított ravatalon hallgatta végig (és kommentálta) a barátok búcsúbeszédeit.
A Halász Péter írásokból, rádió- illetve tévéinterjúkból, elöadás- és filmrészletekböl álló rendhagyó színházi estét a közönség saját maga szerkeszti. A több, párhuzamosan futó játék, kép és hang halmazából mindenki maga állíthatja össze a saját Halász Péter-mozaikját dokumentumok, emlékek és álmok közül szemezgetve.
Válogathat, megszakíthat és újrakezdhet mindent.
A TÁP Varieté és Performance Színház bemutatja:
TELIHOLDKOR AZ EMBEREK OLYAN BOLONDOSOK
Gerlin Színház - Merlóczy utca - 2008. okt. 20., 21. 22.30
- szabadtéri elöadás, nézök fedett helyen, színészeket nem kíméljük - hozz meleg pokrócot, ha hideg van! (hideg lesz..) -
Írta: Peer Krisztián, Vajdai Vilmos, Veress Anna Szereplök: Adorjáni Bálint
Békés Itala
Botka Zoltán
Csík Gábor
Csúz Lívia
Dankó István
Dékány Edit
Dióssi Gábor
Elek Ferenc
Ezüsthigany
Gosztonyi Csaba
Kamarás Iván
Keresztes Tamás
Keserü Imre
Kulcsár Andrea
M. Nagy Domonkos
Máthé Zsolt
Mester Szilvia
Monhor Viktória
Péter Boldizsár
Radó Péter
Schönberger Ádám
Spilák Klára
Váradi Gábor
Vécsi Tibor
Külön köszönet: Garai Judit, Fövárosi Önkormányzat, Fövárosi Önkormányzat Rendörkapitánysága, Fövárosi Önkormányzat Tüzoltóparancsnoksága..
Rendezte: Vajdai Vilmos

TÁP anger management ..
Kritikusok díja 2006/2007
A TÁP Színház Keresök c. elöadása nyerte a legjobb független színházi produkció díját a kritikusoktól. Mivel a társulat elutazott, egy nyúl vette át az
elsimerést, aki zavarában elfelejtett kezetfogni Pintér Bélával.
Különleges Electro Bál szeptember 11-én, pénteken a Dürer-kertben. Vendégünk az ausztrál Redial, magyar sztárarzenál körítéssel: Tits & Clits, TMX (Kollektiva), Stereo Killaz, Datascent, Creak Belépti díj: csekély 800 Ft. Várunk!
Hát végre! Datascent - Story Of The Year (augusztusi mixmax) Táncolós aztán romantikus regény, csattanóval a végén. Hallgassa és töltse/ töltse és hallgassa! Kattaképre! Csók, DTS
Szia! Reméljük, hogy találkozunk veled is PASO táborban. Egy gyönyörű
helyet találtunk a 4 napos fergeteges bulinak egy patak partjánál a
csodás Börzsönyben jó zenékkel, kellemes emberekkel sok-sok programmal,
sátortáborral nagyon olcsó jegyárral. Ha tudod, akkor ne hagyd ki!
Részletek: http://paso.hu További szép nyarat!
Bless!!
PASO
Elkészült a SzóSzólók első videóklipje, amely a Szárnyak helyett címet viseli.
A dalban közreműködik Pető Krisztián.
A videót a Children of the Revolution csapata rendezte és készítette.
A dal Dolbeats hamarosan megjelenő My Own Paints című produceri lemezén lesz hallható.
Jó szórakozást!

2009.05.29. | Lick the Click! #80
A38 Tetőterasz Petőfi híd budai hídfő
Belépő: 500 HUF (lefogyasztható)

Isu, Crimson, Chrom
vendég: CADIK

Szia! MÁJUS 22-én pénteken a GÖDÖRben játszunk. A teljes program: Tumba y Quema (Kolumbia), MANTRA PORNO feat Sugi, ColorStar, Dj Onoff 21:30-kor kezdünk! Jegyár: 800,-Ft INGYEN LETÖLTÉSEK ITT: http://www.mantraporno.hu
Word up !!!
The countdown is running.
We are more than happy to announce you the Beatbox Battle World Championship Music Festival. We invited more than 120 international beatboxing artists from over 30 different countrys to Berlin, Germany. Don't miss this historical event and take a look on our website for all the important informations.
BECOME A NEW MEMBER: www.BEATBOXBATTLE.com
We are a Hungarian band. Our new album Lustration is out! Some tracks can be heard in this profile, and if you like it, you can buy here full quality: https://www.songs.hu/album/id/1477
DJ Bootsie : "Holidays in the Shade" lemezbemutató koncert 2008. Dec. 19. (péntek) A38 Hajó. LineUp: Suhaid [myspace. com/suhaid] DJ Bootsie Quartet LIVE! DJ Cam [myspace. com/djcamrecall]